Az AMAZONE növekszik, virágzik és gyarapodik
A világjárvány miatt végrehajtott korlátozások ellenére sikeresen fejlődött az AMAZONE üzleti tevékenysége. Végtelenül hálásak vagyunk ügyfeleinknek és partnereinknek, hogy ebben a mindannyiunk számára kihívást jelentő időszakban hűségesek maradtak és maradnak hozzánk.
Németországban, Franciaországban és Nagy-Britanniában, de más fontos piacokon is – például Lengyelországban, Dániában és Ausztriában – növekedett a forgalmunk. Annak ellenére, hogy csak 2019-ben költöztünk át az új pótalkatrész-központunkba, a leedeni Global Parts Centerbe, már most további helyigény merült fel ott. A szükséges terület biztosítása érdekében fontolóra vesszük, hogy az utolsó, még Leedenben maradt szerelősorokat áthelyezzük az új gyárba, Bramschebe. Ehhez bővítenünk kell a bramschei csarnokokat, amibe már bele is fogtunk tervezési szinten.
Az oroszországi Szamarában található gyártóüzemünk a jó kihasználtság miatt tavaly és idén tavasszal is elérte kapacitása határát. Ezért új épületet tervezünk a meglévő üzem bővítésére, ugyanazon a telken, nem messze a jelenlegi telephelytől.