Dupla kitüntetés az Amazone számára
Ez év július 8-án az alsó-szászországi kulturális miniszter, Grant Hendrik Tonne, személyesen látogatott el az AMAZONEN-WERKE üzemébe, hogy rögtön két kitüntetést is átadjon. Az első „Alsó-Szászország kitüntetése a különösen megbízható képzésért 2020” érem volt, a második pedig az „A képzésben nyújtott elhivatottságért a járvány idején” kitüntetés. A miniszternek az Osnabrück-Emsland IHK (kereskedelmi és iparkamara) elnöke, Goebel úr, az IHK ügyvezetője, Graf úr, valamint Hasbergen polgármestere, Elixmann úr nyújtott kíséretet.
A koronavírus-járvány idején tanúsított elhivatottságért járó külön elismerést tanulóink azért kapták, mivel a vállalat saját 3D-nyomtatója segítségével több, mint 170, arcvédő maszkokhoz való fej- és álltartót fejlesztettek ki, gyártottak le és szállítottak le a Steinfurtban működő válságstáb számára a korona-betegek ápolásához. Ebben az évben is csak Gaste-ben 15 új szakmunkástanuló és duális képzésben részt vevő tanuló kezdte meg a munkát az AMAZONE-nál.
A kitüntetés átadásakor a kulturális miniszter kiemelte, hogy az AMAZONEN-WERKE világítótoronyként működik a duális képzésben. Ezen kívül méltatta, hogy a fiataloknak lehetőséget nyújtunk arra, hogy már a képzés során különböző projektekben vegyenek részt, akár külföldön is.
Az IHK elnöke, Goebel úr különösen az Amazone vállalatnak a képzésben tanúsított elkötelezettségét hangsúlyozta, kiemelve, hogy öt tiszteletbeli vizsgáztatót biztosítottunk a záróvizsgákhoz, és átvettünk több tanulót is csődbe jutott cégektől, hogy be tudják fejezni tanulmányaikat. Folyamatosan segítjük az utánpótlás támogatását, és örülünk, ha igyekezetünk magasabb szinteken is elismerésre talál.